Bevásárlókosár

Tételek
Kategóriák

Szomália Elefánt ezüst és arany érmék

Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elefánt ezüst érmesorozat. Tíz évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy a Philharmoniker és a Maple konkurenciájának szánt 1 unciás befektetési érme ilyen komoly karriert fut majd be.

A 2004-ben indult sorozat első évjáratai az idei árának többszöröséért kaphatók csak, évente változó, nagyon igényes veretű elefántmotívumai igazi gyűjtői csemegévé tették a sorozatot. Készítenek belőle részben aranyozott, és színes változatot is, sőt a korábbi mini-aranyak után 2010-ben már 1 unciás arany változata is jelentős keresletet vonzott.

2011-ben először megörvendeztették a gyűjtőket és befektetőket egy 1 kg-os ezüst Elefánt érmével. Mérete az ausztrál kilós érmékéhez hasonló, átmérője 100 mm. Árban is a Kookaburra-Koala-Lunar hármashoz igazodik.

2013-tól erősen limitált darabszámú, duci high-relief tükörveretű ezüsttel is gazdagodott a kínálat.

Aki esetleg aggódna a szomáliai minőség felől, megnyugtathatjuk: az érméket a neves bajor állami pénzverde készíti Szomália megbízásából. 

       

Megjelenítés Listában / Táblázatban
Készletállapot: Csak a készleten lévők / Minden termék
Termékek száma oldalanként
Rendezés
Szomália Elefánt 2012 1 uncia ezüst pénzérme
Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elefánt ezüst érmesorozat. Egy évtizeddel ezelő..
17.990 Ft
Nettó ár 14.165 Ft
Szomália Elefánt 2013 1 uncia ezüst pénzérme
Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elefánt ezüst érmesorozat. Egy évtizeddel ezelő..
16.580 Ft
Nettó ár 13.055 Ft
Szomália Elefánt 2013 1 uncia high-relief proof ezüst pénzérme
A szomáliai Elefánt ezüst érmesorozatból 2013-ban készítettek először különleges dombornyomású&nbs..
39.990 Ft
Nettó ár 31.488 Ft
Szomália Elefánt 2014 1 uncia aranyozott ezüst pénzérme
Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elefánt ezüst érmesorozat. Egy évtizeddel ezelő..
NA
Szomália Elefánt 2014 1 uncia ezüst pénzérme
Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elefánt ezüst érmesorozat. Egy évtizeddel ezelő..
14.890 Ft
Nettó ár 11.724 Ft
Szomália Elefánt 2014 1 uncia high-relief proof ezüst pénzérme
  A szomáliai Elefánt ezüst érmesorozatból 2013-ban készítettek először különleges dombornyo..
NA
Szomália Elefánt 2014 1 uncia színes ezüst pénzérme
Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elefánt ezüst érmesorozat. Egy évtizeddel ezelő..
NA
Szomália Elefánt 2015 1 uncia ezüst pénzérme
Ismét érkezett a 2015-ös Elefántból! Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elefánt..
9.890 Ft
Nettó ár 7.787 Ft
Szomália Elefánt 2016 1 uncia arany pénzérme
Az Elefánt az ezüsttel azonos motívummal aranyból is kapható!  Az ezüst változatban világs..
NA
Szomália Elefánt 2016 1 uncia aranyozott ezüst pénzérme
Az elefánt ritka, aranyozott változata! Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elef..
18.990 Ft
Nettó ár 14.953 Ft
Szomália Elefánt 2016 1 uncia ezüst pénzérme
Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elefánt ezüst érmesorozat. Egy évtizeddel ezelő..
NA
Szomália Elefánt 2016 1 uncia high-relief proof ezüst pénzérme
A szomáliai Elefánt ezüst érmesorozatból 2013-ban készítettek először különleges dombornyomású&nbs..
37.990 Ft
Nettó ár 29.913 Ft
Szomália Elefánt 2016 1 uncia színes ezüst pénzérme
Az elefánt ritka, színezett változata! Csak 5.000 példány készül! Az elmúlt évtized egyik siker..
NA
Szomália Elefánt 2016 1/10 uncia arany pénzérme
Az idén először: 1/10 unciás arany Elefánt!  Az ezüst változatban világsikerű szomáliai El..
NA
Szomália Elefánt 2017 "Fekete és Fehér" 2x1 uncia ruténiummal bevont ezüst érmeszett
Ruténium bevonattal. Mindössze 500 szettet adnak ki a fekete és fehér elefántokból! Az elmúlt é..
NA
Szomália Elefánt 2017 "Nappal és Éjszaka" 2x1 uncia színes ezüst érmeszett
Mindössze 500 szettet adnak ki a színes elefántokból! Sajnos, el is fogytak:( Az elmúlt évtized..
NA
Szomália Elefánt 2017 1 uncia arany pénzérme
Az Elefánt az ezüsttel azonos motívummal aranyból is kapható!  Az ezüst változatban világs..
380.880 Ft
Nettó ár 380.880 Ft
Szomália Elefánt 2017 1 uncia ezüst pénzérme
A népszerű sorozat 2017-es érméje! Az elmúlt évtized egyik sikertörténete a szomáliai Elefánt e..
NA
Szomália Elefánt 2017 1 uncia high-relief proof ezüst pénzérme
A szomáliai Elefánt ezüst érmesorozatból 2013-ban készítettek először különleges dombornyomású&nbs..
32.980 Ft
Nettó ár 25.969 Ft
Szomália Elefánt 2017 1 uncia színes ezüst pénzérme
Az elefánt ritka, színezett változata! Csak 5.000 példány készül! Az elmúlt évtized egyik siker..
19.990 Ft
Nettó ár 15.740 Ft
Szomália Elefánt 2017 1/10 uncia arany pénzérme
Az arany Elefánt 1/10 unciás méretváltozata.  Az ezüst változatban világsikerű szomáliai E..
47.640 Ft
Nettó ár 47.640 Ft
Szomália Elefánt 2017 1/2 uncia arany pénzérme
Az Elefánt az ezüsttel azonos motívummal aranyból is kapható!  Az ezüst változatban világs..
195.670 Ft
Nettó ár 195.670 Ft
Szomália Elefánt 2017 2 uncia ezüst pénzérme
Az idén először 2 unciás méret is készül az Elefántból!   ..
NA
Ezüst Panda Online Érmebolt © 2017 || A honlap az OpenCart szabadfelhasználású szoftverével készült. || A programozói munkákat a HesW végezte el.