Bevásárlókosár

Tételek
Kategóriák

Alap információk nemesfémekről

Melyek a nemesfémek?

Gazdasági szempontból a négy klasszikus „drága”, ékszeripari és befektetési célra használt fémet, az aranyat (Au), az ezüstöt (Ag), a platinát (Pt) és a palládiumot (Pd) nevezik nemesfémnek (precious metals).

Kémiai szempontból ezek mellett a ritka átmeneti fémek, a ródium (Rh), iridium (Ir), ruténium (Ru), ozmium (Os), és a rénium (Re) is a nemesfémek közé tartoznak, mivel kis mennyiségben fordulnak elő a Földön, magas az olvadáspontjuk, és ellenállnak az korróziónak illetve oxidációnak.

Az ARANY

Az arany (latinul aurum, Au) az emberi történelem kezdetei óta ismert fém, amely igen stabil, nem korrodálódik, könnyen formálható, és ritka. Ezek a tulajdonságai az anyagi világ egyik legáhítottabb kincsévé, értékes használati-  és dísztárgyak alapanyagává tették. Egészen a közelmúltig (az 1930-as évekig) forgalmi pénzként is szolgált, a monetáris politika alapja pedig az 1970-es évekig az aranystandard volt. Csak az elmúlt 40 évben váltotta fel világszerte az aranyfedezetű (elvben állami garanciával bármikor adott mennyiségű aranyra váltható) pénzt a csak szimbolikus értékkel bíró, a kibocsátó államokba vetett bizalmunkon alapuló pénz.

Az arany korróziónak, és savaknak igen jól ellenáll, egyedül a „királyvíz” (salétromsav és sósav elegye) oldja, amelynek neve arra utal, hogy megbirkózik a „fémek királyával” is. Az arany nagyon lágy fém, könnyen alakítható (szinte átlátszó fólia képezhető belőle), az áramot kiválóan vezeti. Ezen tulajdonságai a mai ipar számára nélkülözhetetlenné tették: legfőbb ipari felhasználása számítástechnikai eszközök elektromos csatlakozóiban történik. A ma már milliárdszámra gyártott mobiltelefonok mindegyikében 50mg arany található. Használják ezen kívül az űrhajózásban, gyógyászatban, sőt ételeket, italokat is díszítenek (és drágítanak) vele – ha ételünk csomagolásán E-175 jelet találunk, az aranyról van szó!

Az évente felhasznált arany 72%-a bányászatból, 28%-a újrahasznosításból származik.

 A 20. században Dél-Afrika volt a világ legnagyobb aranykitermelője, mára a 7. helyre szorult vissza. 2014-ben Kína volt a világelső az összkitermelés 15%-ával, őt követi sorrendben Ausztrália, Oroszország, az USA, Kanada, Peru. Az évente kitermelt arany majdnem 60%-ából ékszerek, 20%-ából befektetési termékek készülnek, 14%-a a nemzeti banko​k és egyéb intézmények tartalékait növeli, a többit az ipar használja fel.

Az éves kitermelés mindössze 2-3000 tonna, 2014 végén a világon (a föld felett) található teljes aranymennyiséget 183.600 tonnára becsülték, amely színaranyba öntve mindössze egy 21x21x21 méteres kockát tenne ki.

Az EZÜST

Az ezüst (latinul argentum, Ag) az arany "párjaként" szolgál több ezer éve, akár az ékszerészeti, a pénzforgalmi vagy ipari felhasználását tekintjük. Ez a fém is könnyen alakítható, elektromos- és hővezető képessége kiemelkedő a fémek között. Az első ismert pénzt Kr. e. 700 körül készítették ezüst ötvözetből, néhány évtizeddel ezelőttig forgalmi pénzeket vertek ezüstből. Az aranystandard idején "váltópénz" szerepet töltött be, általánosan 1:15 arányban viszonyították az aranyhoz! Ma értékes gyűjtői pénzérméket adnak ki ezüstből, illetve értékőrzésre, fizikai, kézzel fogható befektetési eszközként "befektetési érméket", rudakat vásárolhatunk a tőzsdei ármozgáshoz igazodó piaci áron.

Az ezüst ipari felhasználása is jelentős, és sok területen nélkülözhetetlennek bizonyul. Ahogy egyes ágazatok gyengülnek (mint a papír alapú fotózás), úgy újabb modern ágazatokban kap szerepet. Ma a napelem-gyártástól a víztisztításig, az elektronikától a gyógyászatig számos terület hajtja az ezüst iránti keresletet, és tartja magasan az árat. Szépsége, és más alapanyagokhoz képest kedvező ára miatt nem csökken a jelentősége az ékszerek és dísztárgyak gyártásában sem.   

Az ezüst a földben kisebb mértékben tiszta ércként, nagyobb mértékben más fémekkel ötvözve lelhető fel. A bányászatból származó ezüst nagy része arany, réz, ólom és cink "melléktermékeként" kerül a felszínre.    

A PLATINA

A platináról szóló külön írásunkat IDE KATTINTVA olvashatja.

A PALLÁDIUM

A palládiumról IDE KATTINTVA olvashatja rövid cikkünket.

A RÓDIUM

A ródiumról IDE KATTINTVA olvashatja írásunkat.

Ebben a kategóriában nincsenek termékek.
Készletállapot: Csak a készleten lévők / Minden termék
Ezüst Panda Online Érmebolt © 2017 || A honlap az OpenCart szabadfelhasználású szoftverével készült. || A programozói munkákat a HesW végezte el.