Bevásárlókosár

Tételek
Kategóriák

Hírlevél 2017/05 - június 21.

Tartalom:

Mikrokozmosz nióbiumból * Újabb hiúz Kanadából * Jubileumi Britannia arany * Tengeri csillag boroszilikáttal

 


Mikrokozmosz nióbiumból 

Minden évben az egyik legjobban várt kiadás az osztrák pénzverde ezüstből, nióbium maggal készített színes csodája, amely a megjelenés napjára az idén is teljesen elfogyott a verdéből. Pedig a 65.000-es példányszám nem mondható alacsonynak.

A nióbium szürke színű, ritka átmenetifém, amelyet űrrakétákban, turbinákban, részecskegyorsítókban, pacemekerekben használnak. Bennünket érintő numizmatikai felhasználási területe egy különleges tulajdonságához kötődik: oxidációval a nióbium felületén leheletvékony színes réteget tudnak képezni. Az osztrák verde dolgozta ki először ennek a technológiáját, az érmék tehát nem festettek, maga az anyag adja ki a két színt!

A júniusban megjelent idei érme a szemünkkel láthatatlan világba visz bennünket, motívumai a lepke mellett csak elektronmikroszkóppal felderíthető apróságokat (lepkeszárny szerkezetét, sejtmagot) ábrázolnak. 


Újabb hiúz Kanadából


Nemrég mutattuk be a sötétben világító kanadai hiúzos érmét. Nagyon kedvelhetik a kanadaiak ezt a jószágot, hiszen őt választották a tavaly indult, négy darabosra tervezett vadállatos sorozatuk második motívumának is.

Az ő hiúzuk („kanadai hiúz”) egyébként némileg kisebb az eurázsiaitól, amely Európa legnagyobb macskaféléje. Odaát van vetélytársa, például mindjárt az első érmén szereplő puma. A hiúz éjszaka vadászik, elsősorban nyulakra, a nála nagyobb ragadozók elől ügyesen mászik magas fák csúcsára.

Az érmék a kanadai verdétől megszokott „négy-kilences” finomsággal, biztonsági elemekkel készülnek.

 


Jubileumi Britannia arany

A tavalyi és az idei év bővelkedik fontos numizmatikai évfordulókban. 2016-ban ünnepelték 30. évfordulójukat az amerikai sas (Eagle) befektetési arany és ezüst érmék, amely alkalomra szép, 3 unciás, nálunk is kapható ezüst szettet készítettek. Hasonlóan emlékeztek meg a dél-afrikai Krugerrand aranyak idei, 50. évfordulójáról is. Most a briteken a sor: harminc éves lett népszerű Britannia érméjük!

A jubileumi arany Britannia értékoldala (királynős fele) megújult, ezen kívül a B betű mellett egy apró, háromágú szigony (Britannia állandó jelképe), és az abban elrejtett 30-as szám utal az évfordulóra.

Ami ezt az érmét különösen említésre méltóvá teszi, az a szokatlanul alacsony példányszám. Mikor először olvastuk, hogy – a hasonló Krugerrand arany százezres darabszámával szemben – mindössze 7.030 példány készül, nem akartuk elhinni, de a verde megerősítette a hírt. Gyűjtőknek is érdemes lecsapni erre a ritkaságra.


Tengeri csillag boroszilikáttal

A kanadai királyi pénzverde 2016-ban készítette el a világ első, boroszilikát berakású érméjét, amelyből aztán három darabos, Univerzum sorozat lett. A boroszilikát az üveghez hasonló anyag, amelyet magas hőmérsékleten lehet formálni. Az érmékre rögzített félgömb látványos „belsejével” sok vékony, különböző színű boroszilikát szálból áll össze, az üvegfúvásra emlékeztető kézi technikával. Minden érme egy egyedi csoda!

A második, szintén három darabosra tervezett ilyen sorozat a Tenger alatti világ, amelynek tengeri csikót ábrázoló első érméje után a most megjelent második vörös tengeri csillagot mutat be, a színes érmén szép tengerfenékkel.


Üdvözlettel

Keszthelyi István és Judit

Megjelenítés Listában / Táblázatban
Készletállapot: Csak a készleten lévők / Minden termék
Termékek száma oldalanként
Rendezés
       Tenger alatti világ - Tengeri teknős 2017 1 uncia kanadai proof ezüst pénzérme boroszilikát üveggel
A 3 db-os sorozat harmadik érméje, boroszilikát üveg berakással! A népszerű "Univerzum" hármas ..
39.900 Ft
Nettó ár 31.417 Ft
     Mikrokozmosz (Mikrokosmos) 25 EUR 2017 ezüst-nióbium pénzérme
A verdénél már a megjelenés napja előtt mind elfogyott! Az osztrák állami pénzverdemár tíz éve ..
34.990 Ft
Nettó ár 27.551 Ft
     Tenger alatti világ - Tengeri csillag 2017 1 uncia kanadai proof ezüst pénzérme boroszilikát üveggel
A 3 db-os sorozat második érméje, boroszilikát üveg berakással! A népszerű "Univerzum" hármas u..
39.900 Ft
Nettó ár 31.417 Ft
Britannia 30. jubileum 2017 brit arany pénzérme
Jubileumi arany érme, mindössze 7.030 példány készül! Idén ünneplik a Britannia arany érmék 30...
NA
Hiúz / Lynx 2017 1 uncia ezüst pénzérme
A kanadai verde új, négy darabos, vadállatos sorozatának második érméje. Mérete és értékoldala ..
9.690 Ft
Nettó ár 7.630 Ft
Ezüst Panda Online Érmebolt © 2017 || A honlap az OpenCart szabadfelhasználású szoftverével készült. || A programozói munkákat a HesW végezte el.