Menü
Your Cart

Panda kínai arany és ezüst érmék

 

Mindjárt az elején egy előítéletet kell eloszlatnunk: más területeken a kínai termékek gyakran az olcsóságot, egyben a gyenge minőséget képviselik. Érméik viszont nem ilyenek: az állami kiadású ezüst és arany Pandák kategóriájuk legszebb, megbízható minőségű, és Európától Amerikáig nagyon keresett érméi! Nem véletlenül választottuk érmeboltunk névadójának.

Amikor a Kínai Népköztársaság központi bankja 1982-ban útjára indította nagy sikerű érmesorozatát, a hatalmas ország két nemzeti büszkeségét választották érmeképnek: a pekingi Mennyei Béke Templomát, és az óriás pandát.

A XV-XVI. században épült taoista "Mennyei Béke Temploma" (kínaiul 天壇 :-) az ország legnagyobb vallási létesítménye, melléképületeivel együtt 270 hektárnyi területen fekszik. A templomkomplexum a Világörökség része, a 2008-as olimpia előtt felújították. Az érméken a szimbolikával teli, 32 méter átmérőjű, kerek épületet, a „Jó termésért szóló imák csarnokát” jelenítették meg nagyon igényes kivitelben.

Kína nemzeti állatát, a fekete-fehér foltos óriás pandát olyan komolyan veszik, hogy az erősen megfogyatkozott állomány 1600 vadon élő egyedének egy fél Magyarországnyi erdőséget jelöltek ki, és helyeztek szigorú védelem alá. Már halálbüntetést is szabtak ki orvvadászatért… Állatkertben is kevés helyen élnek, és ritkán szaporodnak ezek a bambusznádon nyammogó jószágok.

Az érmék előlapján a névérték és a finomsági fok (999) mellett kap helyet minden évben egy-két (2013-ban három) panda. Az évente változó motívum a befektetők mellett a gyűjtők kedvencévé is tette ezeket az aranyakat, a korábbi évjáratok jelentős felárral szerezhetők csak be. Példányszámuk sem túl nagy: a verdei adatok ellentmondásosak, de állítólag 2010-ben 300.000 db-ot, a megelőző 10 évben évi 120-150.000 db-ot vertek csak az 1 unciás méretből. Készült még 1/20, 1/10, 1/4, 1/2 unciás, és kilós arany Panda is.

A Panda érméből 1987. óta 1 unciás színezüst változat is készül, mindig az arany Pandáéval megegyező motívummal. Ez boltunk névadója. A pandák fekete-fehér foltjait nagyon ötletes eljárással, mattított és fényes felületek alkalmazásával ábrázolták.

Az elmúlt években az ezüst Pandákból vert darabszámot jelentősen növelte a kínai kormány. Míg 2001-ben és 2002-ben még 250.000 db készült belőlük, 2003-ban 600.000 db, 2011-ben 6 millióra, 2014-ben 8 millióra emelték a mennyiséget. A hatalmas piac ezt is felszívja.

2016-tól az 1 unciás ezüst Panda helyett 30 grammos ezüst Pandát adnak ki! A hatalmas aranykészlettel rendelkező, és egyre nagyobb felvevőpiacnak számító Kínában nem szeretik a metrikus rendszerbe nem illeszkedő unciás méreteket. Az arany Pandából is grammos méretváltozatokra álltak át: 3 gramm, 8 gramm, 16 gramm és 30 gramm a jelenlegi választék.

VIGYÁZAT, HAMISÍTJÁK! A kínai Panda talán a leginkább hamisított ezüst érme a világon. A külföldi aukciós oldalakon kínált Pandák jelentős százaléka hamis. Ezeket gyakran könnyű felismerni a névérték hiánya miatt (Kínában az elég tágan értelmezett "replika" készítése nem büntetendő, a pénzhamisítást viszont nem sokan kockáztatják). 

Fontos tudnivaló, hogy az ezüst panda nagyobb, 150 grammos (korábban 5 unciás) és kilós méreteiből kizárólag tükörveretű, díszdobozos, certifikátos példányok készülnek kis (néhány ezres vagy tízezres) darabszámban. Egy kilós Panda nem klasszikus "befektetési" érme, hanem gyűjtői különlegesség, az idei évjárat is több százezer forintba kerül, a korábbiak ára a csillagos égig emelkedik. Ha internetes aukción, vagy a kínai piacon olcsón ajánlanak - egyébként szép kivitelű, ezüstözött - kilós Pandát, az biztos, hogy nem valódi. (Egy ilyen példány nálunk már a mérlegen megbukott, mindössze 70 dekát nyomott). 

                            

 

Panda 2021 30g arany pénzérme Panda 2021 30g arany pénzérme
ARCHÍVUM
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda30g21
Rendelhető a 2021-es 30g-os Panda!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1983. óta adják ki több méretben. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők körében. Ez&..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Panda 2021 3g arany pénzérme Panda 2021 3g arany pénzérme
ARCHÍVUM
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda3g21
 A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1983. óta adják ki több méretben. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők körében. Ezüst változata &ea..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Panda 2021 8g arany pénzérme Panda 2021 8g arany pénzérme
ARCHÍVUM
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda8g21
 A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1983. óta adják ki több méretben. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők körében. Ezüst változata &ea..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Panda 2022 15g arany pénzérme Panda 2022 15g arany pénzérme
Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda15g22
Jubileumi évjárat!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. A 2022-es érméken a 40-es szám a jubileumra utal. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők körében. Ezüst változata érmeboltunk névadója.2015-te..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: S-CN-Pand30g22
40 éves jubileumi évjárat!Érmeboltunk névadója, az ezüst Panda Kína legismertebb ezüstpénze, 1987. óta adják ki egy unciás méretben, 2016-tól - mivel a hatalmas aranykészlettel rendelkező,..
18 880 Ft
Nettó ár:18 880 Ft
Panda 2022 30g arany pénzérme Panda 2022 30g arany pénzérme
Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda30g22
Jubileumi évjárat!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. A 2022-es érméken a 40-es szám a jubileumra utal. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők körében. Ezüst változata érmeboltunk névadója.2015-te..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Panda 2022 3g arany pénzérme Panda 2022 3g arany pénzérme
Nincs készleten
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda3g22
Jubileumi évjárat!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. A 2022-es érméken a 40-es szám a jubileumra utal. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-200..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Panda 2022 8g arany pénzérme Panda 2022 8g arany pénzérme
Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda8g22
Jubileumi évjárat!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. A 2022-es érméken a 40-es szám a jubileumra utal. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők körében. Ezüst változata érmeboltunk névadója.2015-tel bezáróla..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: S-CN-Pand150g23
Február végére ígérik!A 150 grammos és kilós Panda kizárólag tükörveretű, díszdobozos változatban készül, 30.000 illetve 10.000 példányban, amelynek túlnyomó rész..
108 600 Ft
Nettó ár:108 600 Ft
Panda 2023 15g arany pénzérme Panda 2023 15g arany pénzérme
Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda15g23
2022 decemberi érkezéssel rendelhető!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők k&..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: S-CN-Pand30g23
 Érmeboltunk névadója, az ezüst Panda Kína legismertebb ezüstpénze, 1987. óta adják ki egy unciás méretben, 2016-tól - mivel a hatalmas aranykészlettel rendelkező, és egyre nagyobb felvevőpiacnak s..
15 480 Ft
Nettó ár:15 480 Ft
Panda 2023 30g arany pénzérme Panda 2023 30g arany pénzérme
Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda30g23
2022. decemberi érkezéssel rendelhető!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. A 2022-es érméken a 40-es szám a jubileumra utal. Minden évben más a maci-mot&iacu..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Panda 2023 3g arany pénzérme Panda 2023 3g arany pénzérme
Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda3g23
Jubileumi évjárat!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. A 2022-es érméken a 40-es szám a jubileumra utal. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-200..
91 530 Ft
Nettó ár:91 530 Ft
Panda 2023 8g arany pénzérme Panda 2023 8g arany pénzérme
Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda8g23
2022 decemberi érkezéssel!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben.  Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők kör&eac..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Panda 2024 15g arany pénzérme Panda 2024 15g arany pénzérme
Új Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda15g24
 A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők körében. Ezüst változat..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: S-CN-Pand30g24
 Érmeboltunk névadója, az ezüst Panda Kína legismertebb ezüstpénze, 1987. óta adják ki egy unciás méretben, 2016-tól - mivel a hatalmas aranykészlettel rendelkező, és egyre nagyobb felvevőpiacnak s..
15 480 Ft
Nettó ár:15 480 Ft
Panda 2024 30g arany pénzérme Panda 2024 30g arany pénzérme
Új Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda30g24
Megjelentek a 2024-es Pandák!A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők köréb..
0 Ft
Nettó ár:0 Ft
Panda 2024 3g arany pénzérme Panda 2024 3g arany pénzérme
Új Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda3g24
 A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben. Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők körében. Ezüst változata &ea..
94 440 Ft
Nettó ár:94 440 Ft
Panda 2024 8g arany pénzérme Panda 2024 8g arany pénzérme
Új Rendelhető
Gyártó: China Gold Coin Inc (CGCI) Cikkszám: G-CN-Panda8g24
 A Panda Kína legismertebb aranypénze, 1982. óta adják ki több méretben.  Minden évben más a maci-motívum (kivéve 2001-2002), ezért nagyon népszerű a gyűjtők körében. Ezüst változa..
236 740 Ft
Nettó ár:236 740 Ft
Tételek: 49 - 67 / 67 (2 oldal)
A jobb felhasználói élmény érdekében weboldalunkon cookie-kat használunk. A weboldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Adatvédelmi nyilatkozat.